Ráczné Marics Mónika – okleveles aerobik oktató és sportszervező,-menedzser.
Monka vagyok jelenleg Belgiumban élek, van 3 felnőtt fiam és egy édes kis szőrös kutya gyerekem. Két nagy szerelmem van az életben, az egyik a férjem, több mint 25 éve, a másik a mozgás, több mint 30 éve.
Egész gyerekkoromban duci voltam, de ez sokáig nem zavart, mert nálunk a családban ez a normális. Senki nem sportolt, a mozgás kimerült a tévében látott sport eseményekkel. Szóval mondhatnánk, hogy genetikai adottság és beletörődhettem volna.
DE, ahogy egyre nagyobb lettem, nem akartam ezt elfogadni.
Ezért 12 évesen elkezdtem kézilabdázni, nem igazán voltam jó benne, de szerettem a társaságot, szerettem a játékot, egyensúlyba kerültem magammal. Aztán a középiskola elején abba kellett hagynom, így újra gyülekezni kezdtek a zsírpárnák. Felborult az egyensúly és újra utálni kezdtem magam, emiatt állandóan feszengtem. Mást láttam a tükörben, mint ami valójában ott volt, akkor még nem tudtam, hogy ez a testképzavar…
Éheztettem magam, bántottam, kihasználtam és sanyargattam a testem. Napi 1-2 almán és 1-2 kekszen éltem évekig és közben még több még hosszabb edzésekkel kínoztam magam, futottam, verseny aerobicoztam…
A legdurvább talán az a pont volt, amikor kétoldali vese medence gyulladás miatt ki kellett hívni az ügyeletet és akkora szurit nyomtak a csontos fenekembe, aminek a helyét még ma is érzem néha, de a “vicc” az egészben, hogy még ott az ágyban is azon agyaltam, hogy valahogy KELL pár hasizmot csinálnom…. Persze sem én sem a környezetemben lévők nem ismerték, fel, hogy ez az anorexia…
Ez nagyon hosszú évekre besötétítette az életemet, és az egészségemet, ami által sok-sok tüskét növesztettem…
Aztán később sorba születtek a fiúk, az állandó lelkiismeret furdalás miatt/ közben, – hogy „miattuk ennem kell”-, ettem aztán koplaltam. Hol jobban éreztem magam hol utáltam magam, de nem találtam az egyensúlyt. Elkezdtem futni és találtam egy torna csoportot, ahova jó volt lejárni, ahol jól éreztem magam, szerettem az edzéseket, bár a tükörben nem láttam akkora változást! Erről is később tudtam meg, hogy ez a jo-jo effektus.
Évekkel később beköszöntött a covid, hirtelen nem lehetett kimozdulni, nem lehetett hova elmenni sportolni, így kitaláltuk a férjemmel, hogy otthon edzünk és fontos lett, hogy miket eszünk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy vegetáriánusok leszünk (én időközben vegán is lettem, de erről majd talán máskor).
Ez volt az a pont, amikor életemben először nem a fogyás, a savaratás és a megfelelni akarás dolgozott bennem, és legfőképp nem akartam kihasználni a testemet. Hálás voltam minden egyes edzés után a testemnek, hogy annyi szenvedés, sanyargatás és utálat után is itt van velem! Elkezdem értékelni, hogy mikre képes és ezáltal én is mire vagyok képes. Kezdtem megismerni és elfogadni magam! Mindennap alig vártam, hogy újra edzünk, különböző feladatokat és változatos edzéseket találtam ki.
Az eredmény is kezdett meglátszani, annyira, hogy életemben először szívesen néztem a tükörbe.
Természetesen az idő és a “rossz bánásmód” nyomait nem tudom eltüntetni a testemről, de ezek emlékeztetnek arra, nap mint nap, hogy ha valamit nem szívvel csinálunk és nem vagyunk jóban/ egyensúlyban önmagunkkal, akkor a testünk is ellenünk fordul.
Fontos megérteni, hogy ne egy kép vagy ne egy ideál miatt mozogjunk, ne is mások miatt, hanem a magunk jó közérzetéért, a fittségünkért, az egészségünkért, ami súlytól és kortól független.
Ezért hoztam létre a Monkatornát (45 évesen!), hogy magamon keresztül megmutassam, hogy soha nem késő változtatni, és soha nem késő kitöri a saját börtönünkből úgy, hogy közben nem sanyargatjuk magunkat és semmiképp nem éhezünk közben.
Nekem hosszú évekbe telt mire elhagytam a tüskéimet, és megtaláltam az egyensúlyt, a tornáimon keresztül szeretném megmutatni Nektek, hogy ez lehetséges és ha már egy valakinek is tudok segíteni ebben, hogy ne kelljen ennyit szenvedni, már megérte!
Hidd el nincs idő a halogatásra, mert amíg nincs egyensúly az életben, és nem vagy elég fontos magadnak, addig bármilyen diétát és tornát kipróbálhatsz, tartós változásra sem számíthatsz!
A döntés a Te kezedben van, nem késő változtatni! Próbáld ki a fittebb énedért, amiért nemcsak Te, de a körülötted lévők is hálásak lesznek!
Ha szimpatikusak a gondolataim, csatlakozz Te is a Monka Tornához, és formálódjunk együtt!
Felejtsd el, hogy mi nem megy és kezdj el mozogni már ma!
